❤️ 5% kedvezmény, tiszteletből és megbecsülésből !

Miért indítottuk el a Boltív Tisztelet Programot?
A Boltív Tüzép Kft. mindig is hitt abban, hogy egy vállalkozás nemcsak kiszolgálja a környezetét, hanem felelősséggel tartozik érte.
Nap mint nap találkozunk olyan emberekkel, akik csendben, természetes módon teszik a dolgukat: vigyáznak ránk, segítenek másokon, helytállnak nehéz helyzetekben, és közösségeket tartanak egyben.
Ide tartoznak azok is, akik egy élet munkáját hagyták maguk mögött, tapasztalatukkal és példájukkal ma is értéket adnak – valamint azok a kismamák, akik a jövő generációját nevelik, gyakran láthatatlan, mégis felbecsülhetetlen munkát végezve.
A Boltív Tisztelet Program azért jött létre, hogy ezt a mindennapi helytállást megköszönjük.
Nem egy akciót szerettünk volna indítani, és nem is egy rövid távú kedvezményt.
Egy olyan programot hoztunk létre, amely a megbecsülésről, a tiszteletről és az emberi értékekről szól.
Ez a program azoknak szól, akikre számíthatunk,
akik értünk dolgoznak,
akiknek a munkája túlmutat a hétköznapokon!
👥 Kiknek szól a kedvezmény?
Az alábbi csoportok tagjai 5% kedvezményben részesülnek a készleten lévő termékek árából:
- Mentők
- Tűzoltók
- Rendőrök
- Katasztrófavédők
- Katonák
- Nyugdíjasok
- Kismamák
- Egészségügyi dolgozók


🪪 Hogyan vehető igénybe?
A kedvezmény érvényes igazolvány* felmutatásával vehető igénybe, és kizárólag annak a személynek jár, aki az igazolvány tulajdonosa.
A számla kiállítása kizárólag az igazolványon szereplő névre és címre lehetséges!
Így tudjuk biztosítani, hogy a kedvezmény valóban azokhoz jusson el, akiknek szánjuk.
*Igazolvány:
- érvényes szolgálati igazolvány
- nyugdíjas igazolvány
- várandósságot igazoló dokumentum 5 hónapos terhesség alatt.
ℹ️ Fontos tudnivalók
✔️ A kedvezmény a készleten lévő termékekre érvényes
❌ Akciós termékekre nem vonatkozik
❌ Más kedvezménnyel nem összevonható
👤 A kedvezmény személyhez kötött


💙 Miért fontos ez nekünk?
Mert hisszük, hogy a megbecsülés nem csak szavakban létezik.
Ez a kedvezmény a mi apró gesztusunk, köszönet, tisztelet és elismerés mindazok felé, akikre mindig számíthatunk.
Ha Te nem vagy jogosult, de a családodban, ismerőseid között ismersz olyan embereket akik igen , oszd meg velük ezt a lehetőséget!
Néha egy apró figyelmesség is sokat jelent!
Építőanyagok
06 32 460 539
boltivtuzep (kukac) boltivtuzep.hu
Csempe és vasáru
06 32 463 594
Nyári Nyitvatartás:
H-P: 07:30 - 16:30
Szombat: 07:30 - 12:00
Téli Nyitvatartás:
H-P: 07:30 - 16:00
Szombat: 07:30 - 12:00

